Kedves Látogató!

Szeretettel üdvözlünk oldalunkon!

Sziget Vízisport Alapítványt azzal a céllal hoztuk létre, hogy mindenkinek kortól függetlenül lehetősége legyen különböző sportágak mozgásait elsajátítani, saját magának célokat állítani.

 
Hiszen nem csak a versenysport van és nem csak a szabadidősport létezik, ahogyan véleményünk szerint jól megfér egymás mellet a kajak-kenu-evezés-sup is.
Azt valljuk, ha több ismeretünk van, ha szerteágazó tudásunk van, több mozgásformát, mozgáskultúrát ismerünk meg, a döntéseink is megalapozottabbak lesznek.
Mi ezt a sokféleséget, sokszínűséget szeretnénk megadni.
 
Az Alapítvány Elnökeként az a célom, hogy lehetőséget tudjunk biztosítani a választásra.
 
Evezősök voltunk mind a ketten a feleségemmel – onnan az ismertség, és így valójában a családot is a sport alapozta meg gyakorlatilag MINDENT – én 20 boldog évet töltve a sportágban. Azon időszak alatt sosem ültem kajakban, vagy térdeltem kenuban, de még SUP-on sem álltam. Általános iskolás koromban született egy döntés és lett az evezés, de mindig azt kérdeztem magamtól, hogy sikeresebb lettem volna-e, ha másik sportágat választok. Választani csak akkor tudtam volna, ha lett volna ismeretem. Én döntést hoztam – amit nem bántam meg – viszont nem választottam.
 
Az Alapítvány célja, hogy biztosítsuk a választás lehetőségét.
 
A minket választók, támogatók lehetőséget kapnak, hogy legyen ismeretük a versenysportról, legyen ismeretük a szabadidősportról és annak lehetőségeiről, de ezen felül tudjanak választani, hogy mivel (milyen hajóban) szeretnének a vízen lenni, evezni.
 
 
Lengyel Ákos